Az Oriens egy független, magántulajdonban levő vállalatcsoport, amely Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában működtet és vásárol cégeket
Az Oriens 2007-ben alakult meg. Az alapítók közül hárman, Orbán Krisztián, Macher Flóra és Delikát Zsuzsa a mai napig együtt dolgoznak. Az alapítást követő első években felbecsülhetetlen segítséget nyújtott számunkra George Herbert Walker támogatása – az ő segítsége nélkül ma nem létezne az Oriens. Köszönettel tartozunk Holtzer Péter támogatásáért és John.C Whitehead tanácsaiért is.
Az Oriens 2010 óta vásárol vállalkozásokat Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában, és aktív tulajdonosként támogatjuk cégeinket abban, hogy nemzetközi szinten is sikeres vállalattá fejlődjenek. Cégeinket segítjük abban, hogy intézményesített folyamatok bevezetésével és növekedési lehetőségek biztosításával szintet tudjanak lépni és az alapító személyétől és személyiségétől függő vállalkozásból professzionális vállalattá váljanak.
Jelenleg kilenc vállalat tartozik vállalatcsoportunkhoz, amelyek mindegyikéről elmondható, hogy jelentős növekedésen ment át az Oriens tulajdonszerzése óta. Büszkék vagyunk arra is, hogy minden tulajdonos, akitől valaha céget vásároltunk, elégedett vállalkozásának eladás utáni fejlődésével.
Büszkék vagyunk rá, hogy szavahihetőek vagyuk, nyitottak vagyunk a másoktól való tanulásra, és felvállaljuk a véleményünket. Mindemellett két lábbal a földön járunk, és nem ijedünk meg az állítólagosan alacsony hozzáadott értékű munkáktól sem. Röviden: tulajdonosok vagyunk, nem szolgáltatók.
Az Oriens alapítója és ügyvezető partnere, a Befektetési Bizottság tagja
MBA diploma az MIT Sloan-ról, MALD diploma a Fletcher School of Law and Diplomacy-ról
Az Oriens partnere, a Befektetési Bizottság tagja
Kitüntetéses MSc diploma és PhD fokozat a London School of Economics and Political Science-ről, MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről
MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről
MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről
Director
Kitüntetéses MSc diploma a London School of Economics and Political Science-ről
Associate Director
MSc diploma a pozsonyi Comenius Egyetemről
Associate Director
Kitüntetéses MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről és a Rotterdam School of Management, Erasmus University-ről
Associate Director
MASc diploma az MIT School of Engineering-ról
Vice President
MSc diploma a London School of Economics and Political Science-ről
Vice President
Kitüntetéses MSc diploma a London School of Economics and Political Science-ről
Associate
Kitüntetéses MSc diploma a Sciences Po Strasbourgról és a prágai Károly Egyetemről
Associate
MSc diploma a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetemről
Associate
MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről és a University College Dublin-ról
Associate
MSc diploma a Cseh Műszaki Egyetemről
Financial and Fund Administration Manager
MSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről,
Mérlegképes könyvelő a Budapesti Gazdasági Főiskoláról
Accounting & Reporting Manager
MSc diploma a Pécsi Tudományegyetemről
Financial and Fund Administration Manager
MSc diploma a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemről,
Association of Chartered Certified Accountants [ACCA]
Controlling Manager
MA diploma a Budapesti Gazdasági Egyetemről,
Okleveles könyvvizsgáló – Magyar Könyvvizsgálói Kamara
General Counsel
LL.M. diploma a prágai Károly Egyetemről
Recruitment Expert
MSc diploma a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemről
Office Manager
BA diploma a Budapesti Gazdasági Egyetemről
Office Manager
BA diploma a Széchenyi István Egyetemről
Associate
MSc diploma a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetemről
Analyst
MSc diploma a prágai Károly Egyetemről
Analyst
BSc diploma a Budapesti Corvinus Egyetemről
Analyst
MA in Political Economy from the University of Amsterdam, BA in Geography from the University of Cambridge,
Az ADK a csúcskategóriás moduláris építkezési piac egyik világszinten vezető vállalata. A németországi székhelyű cég kulcsrakész megoldásokat kínál laboratóriumok, kórházak, műtők és intenzív osztályok, idősotthonok és magas szintű biztonságot igénylő adminisztratív épületek számára.
A CEAH egy közép-kelet-európai vállaltcsoport, amely az ipari automatizáció területén kínál komplex szolgáltatásokat. A csoport egésze képes kulcsrakész ipari automatizációs megoldásokat kínálni a gépépítéstől a mérnöki szolgáltatásokon valamint az irányítástechnikán át az intralogisztikáig. A cégcsoport együttes tapasztala átível az autó-, a gyógyszer-, az élelmiszer- és az elektronikai iparon is.
A cégcsoport egymással szoros együttműködésben levő vállalatokból áll:
A Flosman egy vezető cseh kiskereskedelmi lánc, kiváló vidéki lokációkkal.
A GASTRO-MENU EXPRESS hagyományos cseh csemegék, kenőkrémek és haltermékek gyártója, amely nagy szupermarketláncokat és a kiskereskedelmi hálózatot látja el.
A Hruška a legnagyobb független cseh élelmiszer-kiskereskedő, amely saját nagykereskedelmi tevékenységgel és korszerű ipari pékséggel is rendelkezik. A boltlánc több, mint 400 üzlettel van jelen Csehország keleti felében.
A Moravia Containers az európai moduláris építőipar egyik vezető szereplője, gyártási kapacitása eléri az évi 8000 egységet. Teljesen felszerelt, sokoldalúan felhasználható moduláris épületrendszereket gyárt közösségi, szociális és ipari használatra. A vállalat épületrendszerének modularitása lehetővé teszi, hogy a méret, a belső felszereltség és a szükséges tartozékok tekintetében teljes mértékben az ügyfelek igényeihez igazodjon – tetszőleges számú modullal.
Mélyfagyasztott pékáru franchise operátor 2200 eladási ponttal, amely hálózat Magyarországra (2. legnagyobb piaci szereplő), Horvátországra (3. legnagyobb piaci szereplő), Szlovákiára, Csehországra, Bosznia-Hercegovinára és Szerbiára terjed ki.
A Sanborn egy elismert CNC forgácsoló cég, amely kiváló minőségű és pontosságú alkatrészeket gyárt. A Sanborn alkatrészeket szállít a világ vezető generátor- és turbinagyártói, energetikai vállalatok, fűtőművek és dízelmotorgyártók számára.
A Transsystem a kulcsrakész automatizált anyagmozgatási megoldások vezető lengyel szolgáltatója, főként a gumiabroncsgyártás és az általános intralogisztikai automatizálás piacán. A Transsystem szakképzett munkatársaival világszerte több mint 50 országban valósított meg projekteket.
Stabil piaci pozícióval és jó növekedési lehetőségekkel rendelkező vállalkozásokban vásárolunk 100%-os tulajdonosi részesedést. Rendszerint olyan cégeket veszünk, amelyeket az alapító-tulajdonos nyugdíjazáshoz közeledve utódlás hiányában szeretne biztos kezekben tudni, a cég további fejlődését és a munkavállalók jövőjét biztosítani. A cégek belső folyamatainak professzionalizálásával igyekszünk szilárd alapot biztosítani cégeinknél az organikus növekedésen és további felvásárlásokon keresztüli fejlődéshez.
A fenti értékhatároknál kisebb és nagyobb cégeket is vásároltunk már eddigi tevékenységünk során. Ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni szeretnénk azokban az esetekben, amikor stratégiai szempontból erősen indokoltnak látjuk.
Az Oriens, mint a kelet-közép-európai régió egyik vezető befektetője, elkötelezett amellett, hogy befektetései előremozdítsák a globális fenntarthatósági tényezőket is. Ennek teljesülése érdekében a befektetési folyamatunk minden szakaszának szerves részét képezi a fenntarthatósági szempontok érvényesítése is. Már a befektetési folyamat első lépéseitől kezdve figyelembe vesszük az ESG szempontokat és fenntarthatósági kritériumokat, majd a cégek átvilágítása során is figyelmet szentelünk ezeknek a tényezőknek. A befektetés utáni rendszeres ellenőrzés szintén kulcsfontosságú része felelős tevékenységünknek.
2021 óta PRI tagságunk is kifejezi elkötelezettségünket a fenntarthatósági kérdések iránt.
Fenntarthatósági tájékoztató: Nyilatkozat 1, Nyilatkozat 2
Oriens is a leading investment firm with activities in Germany, the Czech Republic, Poland, and Hungary, supported by some of the most prestigious international institutional investors. Our private equity funds have delivered industry beating returns by taking full control in established companies valued at around EUR 15-30 million and making them grow.
Oriens is launching a summer internship program for Bachelor’s and Master’s students in finance, business, and economics. This short and comprehensive program offers a hands-on introduction to the role of a private equity analyst.
Over two months during the summer break, interns get to know both sides of a hands-on private equity fund: work in the HQ on fund related matters and at the portfolio companies on ownership tasks. They research new investment opportunities, work directly with portfolio companies’ management on strategic projects, build a strong understanding of the fundamentals of private markets, and engage in direct discussions with Oriens’ managing partner.
Deadline for submitting your CV and cover letter: March 6, 8pm
If you are interested in this opportunity, please send your CV and cover letter no later than March 6, 8pm, 2026 to the following email address: renata.rajna[at]oriensim.com.
For further information on us, turn to our webpage: www.oriensim.com.
Oriens is a leading investment firm with activities in Germany, the Czech Republic, Poland, and Hungary, supported by some of the most prestigious international institutional investors. Our private equity funds have delivered industry beating returns by taking full control in established companies valued at around EUR 15-30 million and making them grow.
Oriens launches a program aimed at training fresh graduates and young professionals with 1-2 years of full-time work experience into hands-on private equity owners. To achieve this, we designed an exceptional rotation program that takes analysts and later associates through every stage of the private equity job within 6 years, while giving them insight into multiple industries, countries, and the full investment lifecycle. Graduating participants may become Oriens Vice Presidents responsible for the oversight and transformation of a portfolio company, and may receive full tuition support for their masters’ studies at a global top10 university.
If you are interested in this opportunity, please send your CV and cover letter to the following email address: renata.rajna[at]oriensim.com. For further information on us, turn to our webpage: www.oriensim.com.
József Attila utca 1.
Budapest 1051
Masarykovo nábřeží 224/32
Praha 110 00